Aktuális én

Egyre nyilvánvalóbb számomra, hogy nekem is van mondanivalóm... bár eddig is volt, csak hogy magammal se álltam szóba... Aztán hosszas vívódás és ellenkezés után, érvek és ellenérvek kereszttüzében abban maradtam magammal, hogy kinyitom a szám, majd újra becsukom, és mondanivalómat a kezem irányába az ujjhegyeim felé próbálom terelgetni, és lesz, ami lesz... Vagyis az lesz, ami van... meg ami volt, és még mindig van... (ezen belül is két opció: 1. jó hogy van, 2. bár ne lenne!)... és lesz még, ami már nincs, de jó lenne, ha még lenne. Egy a lényeg... (a bélyeget, most hagyjuk talán...) ... én is élek... létezem... vagyok... Bár, még csak (e)szemmel láthatóan és rímekbe zártan és álarcokat öltve és fotóim, rajzaim mögé rejtőzve és agyagba gyúrtan, ragasztóba száradva ... valahol én is ott vagyok, tudom... csak most még nem találom azt az igazi engem, úgy teljes egészében, nem csupán részletekben... Szóval: integrálódhatnékom van itt belül... Ez normális, ugye? Vagy mégsem? Aktuálisan egy a biztos, hogy: most még minden BIZONYTALAN... most még... de nem mindörökké...  Ámen (???)